Gyerekkoromban rongyosra hallgattam a Vujicsics együttes lemezeit és elképedve néztem a Ki-Mit-Tud néptánc produkcióit, melyek közül a Rila, Martenyica együttes bolgár táncai lenyűgöztek. Rengeteget hallgattam Sebő Ferenc balkáni ihletésű versfeldolgozásait, melyek sántikáló páratlan ritmusai különösen hatottak rám.
Aztán egy szép napon - talán a Cimbora című műsorban - a fekete-fehér tévénkben láttam ahogy Sebő Ferenc eljátszotta a Strumica nevű 7/8-os makedón népdalt, mely azonnal beleégett a hallójárataimba. Sok évig kerestem e dalt sikertelenül. Egyszer egy különösen jól sikerült Zsarátnok buli után valaki szólt, hogy Tökölön Rác bál van és menjünk le megnézni. Akkor jártam életemben először Tökölön. Pont amikor beléptem a Tököli művelődési ház füstös tánctermébe, felcsendült Halász Laci hangja. "Jöjj délre cimborám, lássuk Strumicát! Lássuk a hattyú torkú strumicai lányt...". Azt hiszem abban a pillanatban végleg eldőlt, hogy engem a továbbiakban csak a balkáni zenék és táncok érdekelnek.
1991-óta vagyok részese a táncházmozgalomnak. Azonnal beleszerettem. A táncokat Tündik Tamás irányításával kezdtem elsajátítani. Abban az időben előfordult, hogy heti nyolc táncházban is jelen voltam. Mai napig nincs hét, hogy legalább egy balkáni táncházba ne menjek táncolni. A feleségemmel - Veszeli Andi - való megismerkedésemet is a táncházmozgalomnak köszönhetem, akivel a Nevetek zenekarban is együtt játszunk. Életem egyik legfontosabb eleme a zene és a tánc. Szerelmese vagyok a balkáni ritmusoknak és táncoknak. Megyünk mindenhová ahol lehet táncolni, legyen az táncház, tánctábor vagy vidéki bál.
Jellemzően a balkáni népek zenéjével és táncaival, illetve a Magyarországon élő délszláv, görög és örmény nemzetiségek táncaival és kultúrájával foglalkozom. E nemzetiségek táncát nem csak táncolom, hanem tanítom is a táncházainkban. 2023-ban táncosként és koreográfusként részt vettem az Ani Budavári Örmény színház Várady Mária által rendezett Csiki Gergely: Cecil házassága című darabban, amelyet a Jelenlét Fesztivál keretében a Nemzeti Színházban mutattak be először.
Felsorolhatatlan, hogy az elmúlt 30 évben mely zenekaroknak és zenészeknek vagyok hálás a munkásságukért a sok önfeledt mulatságért, meg a zenéjükért amelyek hatottak rám. Kolo, Vizin, Vujicsics, Sebő, Rila, Mydros, Rece-fice, Trakija, Falkafolk. Vagy a Zsarátnok, Bácska tamburazenekar, Söndörgő, Babra, Zabavna Industrija, Zora, Ledina és még sorolhatnám, a rengeteg táncost és koreográfust is beleértve.
2015-ben Bertalan Sanyi ( a Rila együttes klarinétosa ) egy házibulin két faszénen sült hús között hozzám fordult és azt mondta. Gábor! Nincs dobosunk. Te tudsz táncolni, tehát biztos jó a ritmusérzéked, nesze itt egy dob. Azzal a kezembe nyomott egy darbukát. Eddig csak csodálattal néztem a zenészeket a színpadon ahogy ujjaik alatt életre kel a zene. Köpni nyelni nem tudtam, hiszen nekem még az énekórán is meg volt tiltva, hogy kinyissam a számat, de a többiek hangos mulatsága közepette elkezdtem vehemensen püfölni a kölcsöndarbukát. Aztán egyszer csak megszólalt a hangszer és rövid időre harmónia lett belőle. Akkor határoztam el, hogy megtanulok dobolni. Így indultam el azon a lejtőn aminek az innenső végén a lakás tekintélyes részét elfoglaló ütős hangszerhegy áll.
Nem vagyok valami szorgalmas tanuló. Bonczó Emese, Smuk Tomi, később Orczi Géza barátaim vettek szárnyaik alá akiktől elsajátítottam az alapokat. 2019-ben kezdtem komolyabban venni a zenét. Addig legfeljebb házibulikon, tábortüzek mellett vagy tánctáborok közös zenélésein vettem részt, illetve beugróként éppen ügyes-bajos dolgaikat intéző dobosok helyére sikerült nagy örömömre beüljek.
Akkor még egy fellépés esélye nagyon távolinak tűnt. Oly annyira, hogy a zenekar nevét is egy rossz szóviccnek köszönheti. Egy baráti közös zenéléssel egybekötött kártyapartin felvetődött, hogy ha így megy tovább, akkor zenekar lesz belőlünk. Ez annyira viccesnek és lehetetlennek hatott, hogy annyira röhögtünk, hogy majd leestünk a székről. Eközben kérdezte meg a feleségem, hogy "És mi lesz a nevetek?" amire fuldokolva csak annyit tudtam kinyögni, hogy "Nevetek". 2020 februárjában debütáltam a Nevetek zenekarral mint a zenekar dobosa.
Kezdetben darbukán, később cajonon, majd a zenekar igényeire reagálva tapanon is megtanultam játszani. Nagy ritkán a barátaim kedvéért előveszem a dorombot is.
Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ne féljetek hangszeren játszani, mert rengeteg örömet okoz. Hiába voltál énekből számkivetett, csak még nem találtad meg a hangszeredet. :)