Kedves Barátaink!

Egy érdekes programra invitálunk titeket. Solymáron a Fészek Iskolában Márton-napi bazár lesz, amelyen a szláv táncház keretében mi fogunk fellépni balkáni zenéinkkel, táncainkkal.

A rendezvény ingyenes és nyílt. Bárkit szívesen látnak. A teljes műsor 10:00-tól 20:00-ig tart. A teljes program letölthető innen

Íme a rendezvény leírása:

2022. november 12-én, szombaton a József Attila utca iskola épületében 10 órától és a PEMÜ épületében 12 órától rendezzük meg az idei Márton-napi bazárt.
Szeretettel meghívunk mindenkit a Márton-napi Bazárra, aki

> már volt és tudja milyen varázslatos,
> még sosem járt ilyen Bazáron, de ég a vágytól, hogy megtapasztalja,
> szeretne az év végi ünnepi időszakra csodaszép kézműves tárgyakat vásárolni,
> kisgyerekes, mesékkel tarkított, kézműves programokra vágyik,
> egy összetartó, nyitott Waldorf közösségben szeretné végigjárni Szent Márton útját,
> jazzkoncert, szájdobos vagy táncház ritmusára vágyik,
> kutyákat, lovat vagy szamarat simogatna,
> sikló, patkány, sün, uhu, héja állati jó bemutatóján ámulna,
> kürtős kaláccsal vagy egy finom lángossal idézné meg a nyarat,
> szép terített asztalnál fogyasztana el egy tál meleg ételt,

és még sorolhatnánk.

Ha kíváncsivá tettünk, várunk szeretettel 2022. november 12-én, szombaton a József Attila utca iskola épületében 10 órától és a PEMÜ épületében 12 órától.

 

Időpont: 2022.11.12 17:30-18:30

Helyszín: Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Solymár, Terstyánszky u. 89.

 

 

We use cookies

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.