Gombkötő Viktória

Budapesten születtem 1976-ban. Szerintem én egész életemben énekeltem. Emlékszem, zeneoviba is vittek a szüleim. Aztán zenei általánosba jártam. Rengeteg népdalt tanultam a nyolc év alatt. Kórusban énekeltem és zongoráztam végig általános iskolás koromban. A furulya kötelező volt. Középiskolás éveimben egy punk zenekart alapítottam a barátaimmal, ahol énekeltem. Később a pianínóm árából egy A33-as Roland nagy szintetizátort vettem, menő midivel, és ebben a műfajban alkottam 9 évig (3 lemezünk jelent meg és koncerteztünk Pesten, vidéken, mindenhol).

Aztán család, maradtak a dúdolók… de mikor meghallottam a Besh o drom zenéjét, azonnal vennem kellett egy klarinétot (2006 - harminc éves voltam ekkor), és beiratkoztam klasszikus szakra a zeneiskolába (alapszinten nincs más). Amúgy ezt is szerettem (szimfonikus zenekar is), de mást kerestem természetesen. Klezmert és balkánt fújtam otthon.

2008-ban Gera Attilától egy népzenei táborban tanultam az alapokat. Bármilyen hihetetlen, nem a dallamokkal alapoztam, hanem a balkáni ritmusképletekkel. Ekkor már táncoltam a Falkafolk táncházban. Egy 8 órás koprivsticai zeneanyagból táplálkoztam és minden zenész ismerősömet zeneanyag-kéréssel, válogatással bombáztam. Naponta tanultam meg újabb és újabb dallamokat (hallás után). Ez idő alatt a Denver Bob nevű blues zenekar lemezére is fújtam fel improvizációkat (gitáros a régi punk együttesből). Nagymaroson többször is játszottunk. Játszottam a Kalahári (ázsiai, afrikai zenéket játszó) zenekarral. Hodzsával együtt muzsikáltunk a Hannah Berger trióban (török-görög-albán-szefárd-cigány dallamok). Voltak alkalmi duettjeim és más formációim, alapítványi bulikon játszottunk, kiállításokat nyitottunk meg.

A Falkafolk mellett a T’Rakija, Kolo, Pravo, Rila és Mydros táncházakban művelődök.

A Nevetek zenekarba 2019 augusztusában hívtak táncházas barátaim, és örülök, hogy a sok dallamot, ami a lelkemben szunnyad, kifújhatom valahol magamból. Közben a csapat megerősödött, a járvány időszakában nagyon aktívan próbáltunk, most már szinte minden táncra – amit a magyarországi közönség táncol - van dalunk.

A szívemnek legkedvesebb a bolgár zenei kultúra: finom táncaival, érdekes páratlan ritmusával, pazar többszólamúságával és hangszeres virtuozitásával nekem a zene csúcsát jelenti.

 

Szombathelyi Tünde

 

Nevem ellenére Budapesten születtem,s zenei tanulmányaimat is itt kezdtem, 7 éves koromban. Egyrészt kicsit sajnálom, hogy már ekkor a zenei pálya felé kacsingattam, másrészt örülök is ennek. Ugyan nem tudtam 7 évesen még, hogy milyen hangszert válasszak, de a tanító néni ukázba adta a szüleimnek, hogy vigyenek el a zeneiskolába, mert úgy találta, nem akármilyen lehetőséget kaphatok ezzel. Azt gondolom,  egész biztosan nem tévedett. Ugyan nem kifejezetten szeretem a sok ember előtt megnyilvánulást, de az öröm, amit nyújthatok a zenére nyitott kedves közönségnek, kárpótol mindent. Úgyhogy klasszikus zenei végzettségem van, (szimfonikus zenekarban is dolgozom) és emellett nagyon vonz az is, hogy érdekesnek mondható (nem nagyon ismert) hangszereken játsszak, tanuljak. Az is igaz, a balkáni koncerteken a hegedű, gadulka, pondoszi líra, baglamasz azért hál' Isten (a balkáni népzenét játszó együtteseknek köszönhetően) egyre ismertebb. Sok kiváló, ilyen együttes van Magyarországon. Azokat emelném ki , amelyekben játszottam/játszom is. Falkafolk és Evrosz együttes.

A Falkafolk együtteshez 37 éve tartozom. Igazán boldog vagyok, hogy dolgozhattam olyan nevekkel, mint a bolgár dudásnő, akinek a hangját kiválasztották az utókor számára. A mostanában megboldogult Orczi Géza évtizedekig, s az utolsó időkben is zenésztársam volt. Nagyon sokáig tudnám sorolni az ő érdemeit is. A baglamasom az ő tulajdona volt, s megtisztelő, hogy játszhatom a hangszerén.A pondoszi lírám is az ő mestermunkája. A Mesterrel játszani olyan élmény volt, amit minden kolléga becsben tarthatott. Az Evrosz együttesben sajnos nem sokáig játszottam, viszont innen ismerem Gyarmati Gábor mostani egyik zenésztársamat. Nemrég csatlakoztam a friss és ropogós, de már tapasztalt Nevetek zenekarhoz. Bízom abban, hogy hasonló eredményességgel tudunk együtt működni.

 

Molnár Mónika

Molnár Mónika vagyok. Soha nem tanultam énekelni, de mivel táncolni szerettem, sok magyar népdalt is megismertem a táncházakban. A néptánc iránti rajongást valószínűleg örököltem, nem nagyon tudnék a rokonaim közül olyat említeni, aki ne táncolt volna fiatal korában, többen közülük hivatásos együttesekben. Engem a hivatás elkerült ugyan, de a tánc úgy vonzott magához, mint a mágnes: a 80-as évek magyar táncházaiban szocializálódtam, és az Almási tértől a Molnár utcán át a Somogyi Béla utcáig végigmezőségiztem a fiatalabb éveimet, amit nem lehetett megúszni éneklés nélkül. A táncházakból kerültem először a Fáklya Nemzetiségi Együttes utánpótlás tánccsoportjába, majd a Bartók Együttesbe. Főleg ez utóbbiban kellett egy zempléni karikázóban vagy a Táncbéli táncszókra készült koreográfiában a kifulladásig nótázni, és tulajdonképpen akkor énekeltem utoljára nyilvánosan (meg talán nem nyilvánosan is).

Aztán pár évtized múlva újra lemerészkedtem egy Mydros táncházba, abban reménykedve, hogy még a Danuvia Művelődési Házban a Sirtos táncházban tanult lépések nem vesztek el örökre, de még felállni sem mertem volna a székről, ha nincs a büfében cserszegi fűszeres, ami sokat segített az újrakezdésben. Summa summarum: lassan 6 éve újra elkezdtem balkáni táncházakba járni, és részese lettem egy olyan közösségnek, amelyikért érdemes egy héten háromszor-négyszer akár a város túlsó végébe is elbuszozni. És egyszer csak azt vettem észre, hogy már nemcsak táncolok, hanem egy barátom nógatására énekelgetek is, persze csak a magam örömére, és hogy elkezdődött valami, amit én nagyon szeretek csinálni, és hiányzik, ha egy-egy közös zenélés elmarad. Számomra így formálódott a Nevetek zenekar 2019 ősze óta, amelyben azóta is énekelek, és ez így is maradt volna az idők végezetéig, ha az egyik születésnapomra nem lepnek meg a többiek egy csörgővel. Akkor indultam el a lejtőn, mert mindenféle zenei előképzettség nélkül vettem a bátorságot meg egy dobot, és elkezdtem ez utóbbit elég tiszteletlenül püfölni.

Ezzel zenei pályafutásom minden említésre méltó állomását fel is soroltam, és annak ellenére, hogy sok évet leéltem aktív tánc és ének nélkül, a népzene iránti elköteleződésem és szeretetem nem fakult: a Nevetekben erősítem a ritmus-, és gyengítem az énekes szekciót.

 

Gyarmati "Hodzsa" Gábor

 

1958-ban születtem Kiskunfélegyházán. A helyi zenei általános iskolába jártam. Nyolcadikos koromig kórustag is voltam, emellett három évig jártam zongoraórára. Ez utóbbi eredményeképp mind a mai meg tudom különböztetni a fehér billentyűket a fehérektől. Bár gyerekként szerettem a klasszikus zenét is - Mozart d-moll zongoraversenyét, Fischer Annie előadásában rongyosra hallgattuk a testvéreimmel - de igazán az akkoriban születő új zenék hoztak lázba. 10-11 éves koromra már „eldőlt”, hogy a gitár lesz a hangszerem.

Az első gitár 15 éves koromban „érkezett a családba”. Zeneiskolai múltamnak hála, autodidaktaként tanultam, próbáltam hallás után lejátszani a dalokat. Elsősorban rock-rajongó voltam, de ekkoriban két olyan magyar LP is megjelent, ami jelentős hatással volt zenei gondolkodásomra: a Sebő együttes és a Kaláka együttes bemutatkozó lemezei. Ez a két nagyszerű lemez megnyitott számomra egy utat az akusztikus zenék irányába. A Kaláka-lemez inspirációjára, mint annyian, én is rávetettem magam a zenészek elől riadtan menekülő versekre. Később saját szövegű dalokat kezdtem írni.

1982 óta élek Budapesten. A nyolcvanas években inkább csak magamnak, hobbiból zenéltem. Közben természetesen ismerkedtem más hangszerekkel is (mandolin, koboz stb. ). A kilencvenes években közeli kapcsolatba kerültem az ír-skót zenével. Több, ír zenét játszó zenekarban is játszottam ill. játszom (Greenfields, Gábos Barna Trió, Írka-fÍrka, Éirí, GráDics). A balkáni ill. mediterrán zenékkel közelebbi kapcsolatba a török zenét játszó Arasinda és a görög zenét játszó, sajnos rövid életű Evros zenekarban kerültem. A Nevetek zenekarhoz 2020-ban csatlakoztam gitárosként.

 

Török Gábor

Gyerekkoromban rongyosra hallgattam a Vujicsics együttes lemezeit és elképedve néztem a Ki-Mit-Tud néptánc produkcióit, melyek közül a Rila, Martenyica együttes bolgár táncai lenyűgöztek. Rengeteget hallgattam Sebő Ferenc balkáni ihletésű versfeldolgozásait, melyek sántikáló páratlan ritmusai különösen hatottak rám.

Aztán egy szép napon - talán a Cimbora című műsorban - a fekete-fehér tévénkben láttam ahogy Sebő Ferenc eljátszotta a Strumica nevű 7/8-os makedón népdalt, mely azonnal beleégett a hallójárataimba. Sok évig kerestem e dalt sikertelenül. Egyszer egy különösen jól sikerült Zsarátnok buli után valaki szólt, hogy Tökölön Rác bál van és menjünk le megnézni. Akkor jártam életemben először Tökölön. Pont amikor beléptem a Tököli művelődési ház füstös tánctermébe, felcsendült Halász Laci hangja. "Jöjj délre cimborám, lássuk Strumicát! Lássuk a hattyú torkú strumicai lányt...". Azt hiszem abban a pillanatban végleg eldőlt, hogy engem a továbbiakban csak a balkáni zenék és táncok érdekelnek.

1991-óta vagyok részese a táncházmozgalomnak. A táncokat Tündik Tamás irányításával kezdtem elsajátítani. Abban az időben előfordult, hogy heti nyolc táncházban is jelen voltam. Mai napig nincs hét, hogy legalább egy balkáni táncházba ne menjek táncolni. Feleségemre is a táncházban találtam rá. Életem egyik legfontosabb eleme a zene és a tánc. Szerelmese vagyok a balkáni ritmusoknak és táncoknak. Megyünk mindenhová ahol lehet táncolni, legyen az táncház, tánctábor vagy vidéki bál.

Felsorolhatatlan, hogy az elmúlt 30 évben mely zenekaroknak és zenészeknek vagyok hálás a munkásságukért a sok önfeledt mulatságért, meg a zenéjükért amelyek hatottak rám. Koló, Vizin, Vujicsics, Sebő, Rila, Mydros, Rece-fice, Trakija, Falkafolk. Vagy a Zsarátnok, Bácska tamburazenekar, Söndörgő, Babra, Zabavna Industrija, Zora, Ledina és még sorolhatnám, a rengeteg táncost és koreográfust is beleértve.

2015-ben Bertalan Sanyi ( a Rila együttes klarinétosa ) egy házibulin két faszénen sült hús között hozzám fordult és azt mondta. Gábor! Nincs dobosunk. Te tudsz táncolni, tehát biztos jó a ritmusérzéked, nesze itt egy dob. Azzal a kezembe nyomott egy darbukát. Eddig csak csodálattal néztem a zenészeket a színpadon ahogy ujjaik alatt életre kel a zene. Köpni nyelni nem tudtam, hiszen nekem még az énekórán is meg volt tiltva, hogy kinyissam a számat, de a többiek hangos mulatsága közepette elkezdtem vehemensen püfölni a kölcsöndarbukát. Aztán egyszer csak megszólalt a hangszer és rövid időre harmónia lett belőle. Akkor határoztam el, hogy megtanulok dobolni. Így indultam el azon a lejtőn aminek az innenső végén a lakás tekintélyes részét elfoglaló ütős hangszerhegy áll. 

Nem vagyok valami szorgalmas tanuló. Bonczó Emese, Smuk Tomi, később Orczi Géza barátaim vettek szárnyaik alá akiktől elsajátítottam az alapokat. 2019-ben kezdtem komolyabban venni a zenét. Addig legfeljebb házibulikon, tábortüzek mellett vagy tánctáborok közös zenélésein vettem részt, illetve beugróként éppen ügyes-bajos dolgaikat intéző dobosok helyére sikerült nagy örömömre beüljek.

Akkor még egy fellépés esélye nagyon távolinak tűnt. Oly annyira, hogy a zenekar nevét is egy rossz szóviccnek köszönheti. Egy baráti közös zenéléssel egybekötött kártyapartin felvetődött, hogy ha így megy tovább, akkor zenekar lesz belőlünk. Ez annyira viccesnek és lehetetlennek hatott, hogy annyira röhögtünk, hogy majd leestünk a székről. Eközben kérdezte meg a feleségem, hogy "És mi lesz a nevetek?" amire fuldokolva csak annyit tudtam kinyögni, hogy "Nevetek". 2020 februárjában debütáltam a Nevetek zenekarral mint a zenekar dobosa. 

Kezdetben darbukán, később cajonon, majd a zenekar igényeire reagálva tapanon is megtanultam játszani. Nagy ritkán a barátaim kedvéért előveszem a dorombot is.

Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ne féljetek hangszeren játszani, mert rengeteg örömet okoz. Hiába voltál énekből számkivetett, csak még nem találtad meg a hangszeredet. :)

 

Almár Ákos

Almár Ákos vagyok, 1970-ben születtem

Gyerekkoromban két évig (a családi hagyomány szellemében) zongorázni tanultam – ez teljes kudarc volt. Ezután klasszikus gitárral próbálkoztam (a gitárok egész kiskölyök korom óta vonzottak valamiért), Lorenz Dávidnál tanultam néhány évig – itt már valamivel több sikerélményem volt, a lelkesedés valamelyest átsegített a tehetség teljes hiányán… Csak hát aztán ahogy kamaszodni kezdtem, a lelkesedés kezdett alábbhagyni, egyre jobban megfertőzött a rockzene… Már jobban vonzott a Black Sabbath, a Deep Purple, a Led Zeppelin, az Iron Maiden világa, vagy Bencsik Sándor gitárszólói (ő a mai napig példaképem), mint a Carcassi, Carulli, Sor darabok, így egy idő után a klasszikus gitár tanulás abbamaradt (ma már persze sajnálom nagyon). Így a nejlonhúros gitár helyett villanyosgitárra váltottam, és elkezdtem a rockgitározás alapjait megtanulni Erdődy „Döme” Tamástól (R.I.P.). Döme ugyan csak egy-két évig tanított (utána minden idejét lekötötte az akkoriban induló vállalkozása), de azután is sokat segített, kvázi mentorom volt, amiért nagyon hálás vagyok Neki.

Szóval innentől kezdve éltem/élem az amatőr rockzenészek életét, meló után nyomtam a rockot, és tekertem a gitárt különböző ismeretlen zenekarokban. Ezek időrendi sorrendben: Penetrator, Metal Szekta, N.A.S.K., A.P.A. Blues Trio/Band, Abszolút Hallás Blues Band, Szabad Európa, Médium, Egyhúronpendülők, Dusty Sound. (Mind szép emlék, de a Médium zenekart külön is szeretném kiemelni, egyrészt, bár sikeresnek ez se volt mondható igazán, talán velük azért sikerült némi (minimális) szakmai elismerést szereznünk, másrészt talán ez a zenekar állt a legközelebb ahhoz, ami az én világom volt, amit mindig is csinálni szerettem volna…)

 

De közben kialakult egy másik vonal is az életemben: húsz éves korom körül tettem egy hatalmas, világraszóló felfedezést, miszerint a rockzenén kívül más is létezik… Elkezdtek más zenei stílusok, műfajok (blues, country, jazz) is érdekelni. Ekkortájt (pontosabban ’94-ben) keresett meg – ismerősökön keresztül – Diós Gyuri, hogy alapítani szeretne egy délszláv népzenét játszó zenekart, és nem lenne –e kedvem csatlakozni, tamburán kéne játszanom. Ez lett az Adria együttes. A felkérés megtisztelő volt, csak két apró problémába ütköztem: a délszláv népzenéről azt se tudtam, eszik –e vagy isszák, a tamburáról meg hogy ütik –e vagy fújják… Végül Gyuri unokatestvére, Sztojan is csatlakozott az Adriához primtamburásként, és tőle sikerült a tamburajáték rejtelmeit olyan szinten elsajátítanom, hogy nem zavartak le a színpadról. Néhány aktív, fellépésekkel sűrűn tarkított év után az Adria szép lassan leállt, de aztán a kétezres évek eleje-közepe táján Diós Gyuri újra megkeresett, hogy a csobánkai Rozmaring néptánccsoportnak kísérőzenekart szerveznek, és nincs –e kedvem csatlakozni. Itt bőgősre lett volna szükség, mivel azonban bőgőzni egyáltalán nem tudok (bár egy-két fellépésen megpróbáltam – az eredmény meggyőzött, hogy ez az, amit nem kéne erőltetni), továbbá a bőgő szállítása komoly logisztikai problémákba ütközött (sehogy se fért be a Suzukimba), egészséges kompromisszumként megegyeztünk, hogy a basszusgitár lesz a hangszerem. Mivel azonban ebben az időben két zenekarban is játszottam (Médium, Egyhúronpendülők) és minkét zenekar igen aktív volt, a Rozmaringban az állandó tagságot nem tudtam vállalni, csak besegítőként csatlakoztam. Így is rengeteg fellépésen vettem részt (aztán amikor pár évvel később Gyuri kiszállt a zenekarból, én is elmaradtam tőlük).

2020 nyarán Gyuri ismét megkeresett, hogy alakult egy balkáni népzenét játszó zenekar, nincs –e kedvem csatlakozni. Ez volt a Nevetek zenekar… Először nem akartam (több válságon és csalódáson voltam ekkor túl, úgy éreztem, kiégtem, és elég volt, igazság szerint teljesen abba akartam hagyni a zenélést. Ma már tudom, hogy ez sem olyan egyszerű…), de aztán egy koncertfelvétellel sikerült Gyurinak meggyőznie. Azóta itt vagyok… (Bár legnagyobb sajnálatomra Gyuri később távozott a zenekarból, de én maradtam, mert annyira jól érzem magam közöttük)

Még annyi maradt a végére, hogy szeretnék hálás köszönetet mondani elsősorban Szüleimnek, meg mindenkinek, aki pályacammogásom során bármivel is segített, akár tanítással, akár kölcsön hangszerrel, szállítással, felvételekkel, fotókkal, vagy egyszerűen csak pár jó szóval, bíztatással, amikor épp nagy szükségem volt rá, amikor magam alatt voltam (mert bizony volt ilyenre példa…)

 

 

Almár Ákos

We use cookies

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.